Thomas Vanderham napjaink egyik legjobban ismert bringása. Nemcsak eredményei miatt, feltünt a New world disorderben és a ROAM című mtb filmben is. A vele készült interjú eredeti nyelven itt tekinthető meg.
Nem a bringázás rémít meg.
Sok változatos dolog inspirál: más sportok jellegzetességei, mint a méretek és a sebesség a motocrossban vagy a sízők ugratói. Ezeket a vonásokat próbálom megjeleníteni a stílusomban, abban ahogy tekerek.
Telente a sízés köt le, a foci, de idén télen elkezdtem jégkorongozni. Ez nagyszerű edzés, és hatalmas buli egyben.
A legjobb túra amit eddig lenyomtam az vagy a Marokkói volt a ROAM forgatáson, vagy az Alaskai a New world disorder csapattal. Mind a kétszer megtapasztaltuk milyen a helyi kultúra, és a felvétel is jobban sikerült mint azt vártuk. Nagy kockázatot vállalsz ha iylen messzire mész filmezni, pedig a saját környékeden is jó helyek vannak. Nagyszerű meló volt.
Megvan a saját stílusom, ami megkülönböztet a többiektől, az az, hogy egyike vagyok azon kevés arcoknak, akik még leginkább nagy géppel mennek.
Mindíg is sokoldalú akartam lenni, ezért az alapoktól fejlesztem a tudásom az egészen bonyolult trükkökig. Idén feltétlenül szeretnék új trükköket magtanulni, és bonyolultab letörésekkel és átugrásokkal foytatnám.
Úgy látszik az igazi nagy bringások már kihalóban vannak, ami szerintem elég rossz.
Versenyzek is, de soha nem értem el olyan eredményt amivel elégedett lettem volna. A Red Bull Rampage volt talán a legjobb lehetőségem egy jó eredményre de nem tudtam összehozni. A Monster Parkban is voltam második néhány éven keresztül, de nehéz másodikként befejezni egy versenyt. Élvezem a versenyzést, minden pálya más és más, van mit fejlődni. Remélem az elkövetkező pár évben lesz még pár igazi nagy hegyi verseny.
Amikor sokat bringázol akkor természetesen sérüléseket is összeszedhetsz, de próbálom nem hagyni, hogy lelassítsanak, és persze rajta vagyok azon, hogy megelőzzem ezeket. Eltörtem már az első fogaimat, sérült a vesém, ugrott ki mind a két vállam, volt egy komoly bokaficamom, és legutóbb egy lábtörésem.
Próbálok jó döntéseket hozni, és felkészülni a nagy borításokra.
Vancouverben születtem de 10 éve Edmontonban élek. Nehéz itt bringázni mert nincs sok felszállítás és az év felében havazik is. Cross-coutryval kezdtem, aztán ebből lett a dual slalom amikor egy helyi bolt elindított egy sorozatot.
Észak Vancouverben tekerni nem könnyű mert a pályák általában nedvesek és technikásak. Nehéz rajtuk gyorsan menni, és azthiszem ezt szeretem bennük a legjobban.
A célom, hogy vissza adjak valamit a kerékpár iparnak. Akár bringázással, edzősködéssel, vagy a szponzorokkal való közös munkával ami jobb fejlesztéseket eredményez. Nyomot akarok hagyni ebben a sportban ahogy csak tudok.
Derülten látom jövőt. A legnagyobb lehetőség talán a parkokban van, itt sokan gyakorolhatnak, tapasztalhatnak, nem úgy mint régen.
A trail-ezést már az első alkalomtól izgalmasnak tartom. Szeretem persze a jó fényképeket, és az eltalált filmjeleneteket ez olyan mint egy verseny önmagaddal. Amikor építesz, belefektetsz valamit, majd várod a jó fényt és sikerül az ugrás az nagyon kielégítő.
A legjobb pálya ahol eddig mentem az a felázott North Shore volt mint a GMG vagy a Hangman. A Utah-i hegygerincek lennének a következőek a listán.
Itt éppen a SEASONS című filmben megy:
